20.évforduló


Iskolánk alapításának 20. évfordulóján…

1994. szeptember 1-jén először csengettek be a tanulóknak a Györei Templom Általános Iskolában. Az azóta eltelt két évtized – küzdelmei, viszontagságai ellenére is – bebizonyította, hogy Györe községben még ma, a XXI. században is létjogosultsága van az iskolának.

            Az intézmény szeptember 26-án ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Az Európában is egyedülálló épület falai között rendezett ünnepség nyitányaként Majer Mihály, nyugalmazott megyéspüspök –aki két évtizeddel ezelőtt felszentelte az épületet – hálaadó misét celebrált.

 évforduló

                                                    További képekért kattintson a képre

A visszaemlékezések során megosztották emlékeiket, gondolataikat a 20 évvel ezelőtti napról azok a vendégek, szakemberek, akik az iskola épületének avatási ünnepségén is aktív szerepet vállaltak.

            Csoma József, a község polgármestere beszédében arra emlékezett, hogy a falu vezetői és lakossága részéről milyen nagymértékű összefogás, tenni akarás, kitartás tette lehetővé nemcsak az iskola avatását annak idején, hanem annak évtizedeken át való fenntartását, folyamatos fejlesztését is.

            Az ünnepi műsorban a falu apraja-nagyja képviseltette magát. Az iskola tanulói, mint a Kapronczai Művészeti Iskola növendékei társastáncot mutattak be, valamint szavalatok előadásával, svábtánc-bemutatóval színesítették az ünnepséget.

A műsorblokkot a Ritmus tánccsoport előadása, valamint az Őszirózsák dalcsokra zárta.

            E kivételes intézmény sikerének kulcsa, hogy a töretlen lelkesedést nem koptatta meg az idő, ez az intézményben folyó munka mozgatórugója kezdetektől fogva. Ezt a lelkesedést sugározta az ünnepség minden mozzanata, s visszacsengett minden felszólalásban is.

            A rendezvény záróakkordjaként a hajdani, az iskolának helyet adó evangélikus templom eredeti harangjának, új haranglábon történő felszentelésére került sor az épület előtt.

Az évtizedek óta néma harang újra megszólalt ezen az estén, és bízunk abban, hogy sok-sok éven át hirdeti még ünnepek alkalmával, hogy Györe szívében a Templom Iskola él, és működik…                                                                                                                                                Biróné Papp Brigitta