A projektoktatás keretében az idei tanévben is megvalósítottuk 5. osztályos tanulóink közreműködésével „Az ókori Hellász” elnevezésű projektünket.
A projekt célja – mely a történelem tantárgy keretein belül elsajátított ismeretekre épít – hogy a gyerekek széleskörű ismereteket szerezzenek Görögország múltjáról, jelenéről.
Ennek tükrében ismerkedtek többek között az ókori görögök életével (Olümpia, cserépszavazás, kereskedés a piacon), harcmodorával, vallási nézeteivel, az ókori szerzők műveivel, írásuk kialakulásának folyamatával, a neves görög gondolkodók tanaival. Ismereteket szereztek a mai Görögország földrajzi elhelyezkedéséről, természeti viszonyairól, művészetéről, zenéjéről egyaránt.
A projekt keretein belül lehetőségük nyílt a jellegzetes tánc, a Sirtaki néhány alaplépésének elsajátítására is, melyet a Projektzáró rendezvény szerves részeként a tanulók be is mutattak az iskola többi diákja számára.
A projekt zárásaként megrendezésre került Projektzáró rendezvény során a tanulók bemutattak diáktársaiknak egy rövid ízelítőt az elsajátított ismeretekből, megszerzett tudásukról.
A tanulók az esemény utóhangjaként helyet foglalhattak egy ókori görög lakomát felvonultató asztal mellett. Megkóstolhatták a szintén jellegzetes görög salátát, -és joghurtot, fügét, datolyát, olívabogyót, különféle déligyümölcsöket, sajtokat is.
A projekt időtartama a tavalyi évhez hasonlóan 4 hetet ölelt fel, mely során a tanulók lelkesen, érdeklődően dolgoztak. Élvezték a tevékenységbe ágyazott ismeretszerzés adta lehetőségeket, s ezeket kihasználva mélyültek ismereteik.