I. találkozó 2018. 04.23.-04.24.
Április 14-15-én került sor a két iskola első találkozására.A Magyarkeszi gyerekek 12-en,és kisérőjük Magdi néni, 1.5 óra buszozás után meg is érkeztek hozzánk ,a györei iskolába.
Elmondásuk szerint nagy örömmel és izgalommal készültek erre az útra,hizen sokan közülük még nem voltak ilyen szituációban,nem volt még testvériskolájuk.
Az első napot az ismerkedésre szántuk,és a kezdeti zavart közös játékokkal próbáltuk oldani. A játékok között bemutattuk iskolánkat,a nap folyamán betekinthettek a mindennapi életünkbe.
Nagy sikert aratott az”Egy perc és nyersz” játékunk,melyben már vegyes csapatokként neveztek a gyerekek…
A közös játék meghozta a várt eredményt,a gyerekeknél elindult a barátkozás,beszélgetés.
Nap végén kisebb csoportokban körbejárták a falut,és a györei gyerekek navigálták a kis vendégeinket,és nevetgélve,jókedvűen érkeztek vissza.
A következő napon a szomszéd településre Szászvárra látogattunk, és megtekintettünk egy középkori várat,
Interaktív játékokkal,tárlat vezetéssel ,nagy sétával hamar eltelt az idő,és a gyerekek nagyon élvezték a közös együttlétet.
A kis kirándulás során már nem tekintettek idegenként egymásra,jól érezték magukat és a nap végén lelkesen tervezgették az újabb találkozót…
II. Találkozó: 2018. 05.14.-15.
A következő alkalmakkor a gyerekek már örömmel üdvözölték egymást .
A fiúk lejátszottak egy barátságos mérkőzést ,a lányok drukkoltak és vízzel kínálták a játékosokat.
A meccs után a közeli étteremben finom ebéd várta a gyerekekeket,amit jóízűen el is fogyasztottak,közben beszélgettek,tervezgették a további programokat.
Volt még „Egy perc és nyersz „ visszavágó, közös séta, karaoké, és szabad program is.
A gyerekek nagyon jól érezték magukat,hamar eltelt együtt az idő. Barátságok is szövődtek, de nem voltak szomorúak amikor elköszöntek egymástól,hiszen tudták,hogy nemsokára találkoznak a közös táborozáskor.
/Természetesen megbeszélték,hogy addig is tartják a kapcsolatot ..:) /
III. találkozó :2018.09.18-19.
A gyerekek a nyári tábor után /melyet együtt töltöttek el Salgótarjánban/még jobban várták az újabb személyes találkozót.
Szeptember 18-án a bikali élménybirtokon ,19-én györei iskolában töltöttek el közösen a gyerekek egy-egy élmény dús napot.
18-án 10 órától 16 óráig tartott a program. Különjárattal érkezett mindkét iskola Bikalra. A gyerekek és a felnőttek örömmel üdvözölték egymást,majd az első órában közösen körbesétáltunk a birtokon,és megbeszéltük milyen szervezett programokon fogunk részt venni. Délben finom ebéd( sült csirkecomb párolt rizzsel )várt mindenkit,majd az ebéd elfogyasztása után egy fegyverbemutatót tekintettünk meg a lovagi arénában. Ezután csoportokban meglátogattuk az interaktív házakat,és kedvükre kézműveskedhettek. Minden gyerek beválthatta a kapott fabatkáit arra a tevékenységre amit ki szeretett volna próbálni. Célba lőhettek számszeríjjal,részt vehettek apródképzésen,de az állatsimogató is nagy tetszést aratott.Szabadprogramban együtt nézelődtek,játszottak a játszótéren,beszélgettek,fényképeket készítettek.Záró programként egy lovagi tornát tekinthettek meg,egy látványos lovas előadást a Lovagi Arénában.A gyerekek elmondásuk szerint,nagyon jól érezték magukat.
Másnap a program 8 órától 2-ig tartott. Egy játékos sport napra invitáltuk meg vendégeinket,ahol a mozgásé volt a fő szerep. Volt közös futás,különböző csapat –és ügyességi játékok,barátságos mérkőzések. A gyerekek csapatokban járták végig a különböző helyszíneket,végig mozogták a napot,drukkoltak egymásnak,sokat nevettek,jól elfáradtak,de vidáman zárták a napot.
Az együtt töltött napok összekovácsoltak minket,mindkét nap a vártnak megfelelően telt el,és elérte célját.
Györe-Magyarkeszi Találkozás
2019.szeptember
(kirándulás és pályázatzáró nap)
- nap:kirándulás a helyi halastóhoz
Nagy örömmel tettünk eleget a testvériskolánk (Magyarkeszi) meghívásának,hogy kiránduljunk és töltsünk el velük 2 napot. Már az iskola első napjaiban elindult e látogatás megszervezése. Hogy an és mikor utazunk,mit vigyünk,ki kinél fog aludni…A gyerekek a nyári Balatoni tábor alatt már boldogan egyezkedtek arról ,miket mutatnak meg majd egymásnak,mit fognak csinálni. a szeptemberi találkozón. Nyáron az ismeretségek,barátságok csak mélyültek,hiszen a kapcsolattartás az internet segítségével folyamatos volt. Sokat hallottunk a településről és a szép környezetről és a Halastóról is. Így nem lepődtünk meg mikor megérkezésünk és a ,lepakolás után , máris kiindultunk a halastóhoz. Legtöbben gyalog,de volt aki kerékpárral kísért bennünket. Sőt,kölcsön is adták egymásnak a bicajokat Szerencsére az idő is kedvezett nekünk,szépen sütött a nap. A szép őszi időben a táj,a halastó lenyűgöző látványt nyújtott. A györei gyerekeknek a magyarkeszi gyerekek szendvicseket készítettek,és amikor megpihentünk szívesen kínáltak mindenkit. tettünk egy nagy sétát a halastó környékén,majd szabadon játszottak,mozogtak,beszélgettek a gyerekek,felnőttek. Megmászták a dombokat,magaslesről nézték a tájat. Nap végén visszamentünk,és mindenki ment ahhoz a családhoz ,ahova elszállásolták őket. Estefelé a gyerekek csoportokba verődve körbejárták a falut. Mindenhol kedvesen fogadták őket és finom vacsorát kaptak. Megbeszéltük ,hogy másnap délelőtt az iskolánál találkozunk.
2.nap: Pályázatzáró-búcsúzó nap
Jókedvűen üdvözöltük egymást a következő napon. Az iskolánál megbeszéltük mivel töltik a napot,milyen programok várnak rájuk. Vendéglátóink ezen a napon is kitettek magukért,a gyerekek több lehetőség közül választhattak. Délelőtt közös játékkal ,beszélgetéssel telt az idő,majd egy katonai bemutatón is részt vehetett aki szeretett volna. Ebédet mindenki annál a családnál kapott,aki elszállásolta. A gyerekek sokat nevettek jól érezték magukat együtt. Bent voltunk az iskolában is,bemutatták a tantermeiket,játszottak a tornateremben és az udvaron is. Nagyon jól éreztük magunkat,hamar eltelt az idő. Szomorúan búcsúzkodtak a gyerekek egymástól de megbeszélték,hogy továbbra is tartják egymással a kapcsolatot.